Az adatbázisról

AZ ADATBÁZISRÓL

Shalomedu a Tom Lantos Intézet által létrehozott felhasználó-barát online adatbázis, amely az antiszemitizmusról, a Holokausztról, illetve zsidóságról szóló, Magyarországon megvalósuló nem formális oktatási kezdeményezéseket teszi elérhetővé és kereshetővé. Az adatbázis hidat képez a formális  és a nem formális oktatási kezdeményezések között. Célja, hogy a tanárképzéseket és a diákoknak szóló foglalkozásokat könnyen hozzáférhetővé tegye az általános- és középiskolai pedagógusok számára, és ezzel elősegítse felhasználásukat és tanórákba való beépítésüket. Az adatbázisban többféle kategória és keresési szempont alapján kereshetnek a felhasználók számukra releváns kezdeményezéseket.

Az adatbázis tartalma szakértők bevonásával és a kezdeményezések szervezőivel együttműködésben készült. A foglalkozásokról és továbbképzésekről szóló információt maguk a szervezők szolgáltatták egy erre a célra kialakított kérdőív segítségével, és kizárólagos felelősséget viselnek érte. 

Felelősségi nyilatkozat: Az adatbázis az Európai Unió Jogok, Egyenlőség és Polgárság Programja (2014-2020) támogatásával készült. A tartalma kizárólag a szerzők nézeteit tükrözi, akik kizárólagos felelősséget viselnek érte. Az Európai Bizottság nem vállal felelősséget a benne szereplő információk bárminemű felhasználásáért.

 

ABOUT THE DATABASE

Shalomedu is an online database developed by the Tom Lantos Institute. The database compiles non-formal educational projects implemented in Hungary that focus on the Holocaust, antisemitism, and Jewish history and culture. The database is envisioned as a user-friendly, searchable resource for educators, civil society actors and other stakeholders. It aims to bridge the gap between formal and non-formal education by making relevant programmes for students and teacher training courses easily accessible to primary and secondary school teachers, and by facilitating their use and integration into lesson-plans. The database allows users to search for initiatives relevant to their needs based on a variety of search criteria. 

The content of the database has been developed with the involvement of experts and in collaboration with the organisers of the initiatives. The information about the programmes and training courses was provided by the organisers themselves, using a questionnaire designed for this purpose. Information contained thereof is the sole responsibility of the organisers.

Disclaimer: This database was co-funded by the European Union’s Rights, Equality and Citizenship Programme (2014-2020). The content of this database represents the views of the authors only and is their sole responsibility. The European Commission does not accept any responsibility for use that may be made of the information it contains.

© IntroWeb | 2021 Weboldal készítés, SEO