KisHaver

A Haver Informális Zsidó Oktatási Alapítvány alapvető célja, hogy az informális oktatás eszközeivel és a személyes találkozás erejével eljuttassa a diákokhoz a zsidóság és más kisebbségi identitások témáját, illetve a nyitottság és párbeszéd értékének üzenetét. Az Alapítvány több mint 20 éves működése során kifejezetten a középiskolás és egyetemista korosztály számára tartott zsidósággal kapcsolatos
érzékenyítő foglalkozásokat.

2021-től elérhető az általános iskola felső osztályai számára kidolgozott KisHaver foglalkozásunk, melynek célja, hogy játékos formában segítsen a diákoknak a különféle csoportokhoz tartozó emberekkel szembeni sztereotípiáikra, előítéleteikre reflektálni, és megkérdőjelezni azokat.
A foglalkozás, melyet a Haver Alapítvány önkéntes oktatói tartanak, összesen 90 percet vesz igénybe, és két részből áll, melyeket egy 10 perces szünet választ el egymástól. A foglalkozás első fele inkább az identitás egyéni dimenziójára koncentrál, míg a második fele a társas aspektusokra: a különféle csoportidentitásokra, és az őket érő sztereotíp tartalmakra, előítéletes attitűdökre és kirekesztő vagy diszkriminatív eljárásokra. Végül a foglalkozás lezárásaként azt a kérdést járjuk körül a diákokkal, hogy a sztereotípiák és előítéletek hogyan nyilvánulnak meg igazságtalanságként a mindennapi életben, és hogy hogyan tudunk mi magunk reagálni vagy beavatkozni, ha ilyen helyzettel találkozunk.
Iskolai osztályok és oktatási intézmények számára a program díjmentes.

Szervező
Kurzus jellemzők
Költség
ingyenes
Helyszín
Budapest Országos
Korosztály
Diákoknak, 5-8. évfolyam Diákoknak, gimnáziumi előkészítő osztályok
Tevékenységtípus
Diákoknak tanórán és iskolán belül
Résztvevők száma
25
Időkeret
1
Alkalmak száma
2 alkalom
Felkészülés szükséges
nem
Oktatási cél
Zsidósággal való találkozás Identitás tisztázása Tudásátadás előítéletekről, diszkriminációról Sztereotípiák megismerése
Témakör
Zsidó kultúra Zsidó vallás Zsidó élet Diverzitás, sokszínűség Diszkrimináció, kirekesztés Előítélet
Tanulási módszer
Személyes történetek Egyéni reflexió
Digitális eszközhasználat
Nem, nem szükséges
Illeszkedés a kerettantervbe
Történelem Állampolgári ismeretek Osztályfőnöki óra Etika
Akkreditáció
nem
Fejlesztett kompetenciák
Kritikus gondolkodás Empátia Tolerancia
Képzés kezdete
2020
Értékelések
Jelenleg nincs megjeleníthető tartalom az oldalon.
Értékelés / visszajelzés
Értékelésed*
Név*
E-mail cím*
© IntroWeb | 2021 Weboldal készítés, SEO