Személyes történelem
Személyes történelem
A Személyes Történelem Produkció keretében a színház és drámapedagógia eszközeivel, fiatalokkal közösen kutatjuk a II. világháború magyar kontextusát és velünk élő történeteit. 2018 óta minden évben közösségi színházi folyamat keretében, személyes történetekből kiindulva hozunk kétre egy-egy előadást.
 
Az iskolai közösségi szolgálatos programunkban résztvevő fiatalok olyan holokauszt túlélőkkel, időskorú budapesti lakosokkal beszélgethetnek, akiknek még saját emlékeik vannak a háború idejéről. A beszélgetések alapján egy különleges, helyspecifikus szemléletű színházi előadást készítenek. Az előadást a Nemzetközi Holokauszt emléknaphoz kapcsolódva, január 27-én mutatjuk be.

Az előadás mellett létrehoztunk egy 90 perces tantermi foglalkozást is, mely a többszörös díjnyertes "Még emlékszem" című animációs kisfilmre épül. A film idős emberek háborús emlékeit eleveníti fel a kortárs Budapest helyszínein amely egy interaktív foglalkozás alapjául szolgál a diákokkal, amelynek során feldolgozzuk a film egyik mesélőjének egyéni sorsát. A vetítés követően a fiatalok számára könnyebben hozzáférhetővé és kézzelfoghatóvá válik a háború és a Holokauszt történelmi környezete, az interaktív, drámás foglalkozáselemeken keresztül gondolkodhatnak és véleményt alkothatnak a korszak eseményeiről. A foglalkozás zárásaként maguk is mesélhetnek a családjukban élő elbeszélt történelemről. 
© IntroWeb | 2026 Weboldal készítés, SEO